2023.12.01. FTC - UTE című gallériából ízelítő
Dátum: 2024 május 19. (vasárnap) | Ivó, Milán
Nem sikerült túl jól az elmúlt hét az utánpótlás csapatoknál számszakilag. Egy hét alatt három szoros mérkőzést játszottak juniorjaink, amelyből csak egy találkozón tartották itthon a három pontot. Az ifiknek és a serdülőknek nem sikerült legyőzni nagy riválisaikat, azonban az eddigi teljesítményeik alapján továbbra is dobogósok, a Szupermini piros-csapatában pedig első tornásokat avattunk.
Utánpótlás csapataink a bajnokság múlt heti fordulójában szinte minden pontot begyűjtöttek. Egyedül az U18-as és a kölyök csapat maradt alul nagy riválisával szemben.
Nagy arányú győzelmet aratott U14/A csapatunk a Ferencváros ellen, és remekül kezdte az évet az UTE többi utánpótlás csapata is. Az ifik fehérvári vereségük után szoros meccsen szépítettek, a többiek mindannyian győzelemmel zárták a bajnokság első heti fordulóját.
Az utánpótlás bajnokságokban szereplő csapataink többet pihenhettek a felnőtteknél az év utolsó két hetében. Az időszak lila-fehér szempontból felemásra sikeredett, győzelmek és szoros vereségek váltakoztak.
2023.12.01. FTC - UTE című gallériából ízelítő
UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41