Dátum: 2024 március 29. (péntek) | Auguszta

hírek

AZ U21 MOST CSAK A VASAST TUDTA LEGYŐZNI

Utánpótlás 2021-01-27

Nem sikerült túl jól az elmúlt hét az utánpótlás csapatoknál számszakilag. Egy hét alatt három szoros mérkőzést játszottak juniorjaink, amelyből csak egy találkozón tartották itthon a három pontot. Az ifiknek és a serdülőknek nem sikerült legyőzni nagy riválisaikat, azonban az eddigi teljesítményeik alapján továbbra is dobogósok, a Szupermini piros-csapatában pedig első tornásokat avattunk. 

U21

UTE  - Vasas SC      3:1

UTE – Ifj. Ocskay Gábor JA      1:2

UTE – DVTK Jegesmedvék      2:4

 

Kovács Viktor (UTE):  A héten három hazai mérkőzést játszottunk. Kezdtük a Vasas csapatával, majd a Fehérvár és DVTK együttese következett. Ha összességében nézzük az egész hetet, elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel, de azért van min javítanunk, legfőképpen a védekező harmadbeli játékunkon. Nagyon sokszor mentett meg minket a kapusunk, ezért jobban oda kell figyelnünk, hiszen nem várhatunk minden meccsen extrát és bravúrokat a hálóőreinktől, nekünk is segíteni kell őket. Dolgozunk tovább, készülünk a rájátszásra, még egy mérkőzésünk van hátra, amelyen jobb játékot várok a múlt hetinél. 

Jelenlegi állás a bajnokságban:  3. hely

A mérkőzés jegyzőkönyvei: ITT, ITT és ITT

 

U18

UTE – Ifj. Ocskay Gábor JA 3:9

Mihály Jenő (UTE): Szombaton Fehérvár ellen játszottunk bajnoki mérkőzést. Amiben mindenképpen jobbnak bizonyult az ellenfél, hogy ők 60 percig tudtak azon a szinten játszani, ami nekünk csak 44 percig sikerült. Ennek ellenére szakmailag ez a meccs volt a legjobb a szezonban abból a szempontból, hogy az első két harmadban kiegyenlített játékkal – sőt, néha mi is domináltunk -, nagyon jó egymás elleni mérkőzést játszhattunk. A második harmad utáni történések okát keressük.

 

Jelenlegi állás a bajnokságban:  3. hely

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

U16 A

MAC Budapest – UTE 6:2

Szongoth Kristóf (UTE): Sok kihagyott helyzet, és egy-két óriási egyéni hiba elég volt, hogy kikapjunk.

Jelenlegi állás a bajnokságban:  3. hely

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

U12 Kék

Vasas SC – UTE

Markó István (UTE):  A legutolsó mérkőzésen nagyon keveset passzoltunk, és nem voltunk eléggé agilisak a támadó harmadban. Örülök, hogy a Vasas elleni kiemelt mérkőzésen ezeket a játékelemeket sikerült kijavítani, és annak külön, hogy végre rájött néhány játékos, hogy ha járatjuk a korongot, sokkal sikeresebbek tudunk lenni, és sokkal élvezhetőbb is a játék. Emellett 1:1 elleni párharcokat utolsó emberként rendre megnyertük. Gratulálok a srácoknak, ez igazi csapatmunka volt. 

 

U12 Sárga

Egerszegi Titánok - UTE

Gáspár Soma (UTE): A Zalaegerszeg vendégeként lépett pályára az előkészítő sárga csapatunk. Ez volt az első hosszabb túránk a szezonban, és ez a sok buszozás meg is pecsételte a mérkőzés elejét. Az “álmoskás” kezdést követően a második harmadban elkezdett a csapat jobban küzdeni, így a mérkőzés végéig tudtunk menni az ellenféllel. 

 

U8

SZUPER MINI piros-torna – Újpest

 Kezdő, "null kilométeres" torna

Keszthelyi Miklós (UTE): Normál rendszerben ezeket a tornákat március végén rendezik, hogy a hokisulis gyerekek picit előrébb tartsanak a jégkorong tudományában. Most ahhoz kötötték a versenyengedély kiadását - azaz, hogy járhatnak edzésekre -, ha januárban tornán vesznek részt. Sajnálatosan az ellenfelek (a Pólus kivételével), ahogy minden évben, félreértelmezik ezt a tornát, és olyan fiatal játékosok érkeznek, akik "bójának" tekintik a mieinket, például húzva magasan lőnek, olyan gyerekek között akik még korcsolyázni sem tudnak. Nagyon nem szerencsés... A lényeg, hogy a  "tűzkeresztségen" átestek a lurkók, mi pedig építjük tovább az alapokat. 

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2022.03.02. UTE - DEAC című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41