Dátum: 2021 december 6. (hétfő) | Miklós

hírek

ÉRTÉKES GYŐZELMEK AZ UTÁNPÓTLÁSBAN

Utánpótlás 2021-03-05

Az ifik a rájátszás első mérkőzésén győzelmet arattak hazai pályán, míg a junioroknak nem sikerült javítani a korábbiakhoz képest. Serdülő és kölyök csapataink valamennyi mérkőzésükön nyerni tudtak, így kedvező pozícióból várják a közép- és alapszakasz utolsó fordulóját. 

U21

MAC Budapest - UTE 7:5

UTE – MAC Budapest 1:3

DVTK Jegesmedvék – UTE 7:2


Jelenlegi állás a bajnokságban:  3. hely

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT, ITT és ITT

 

U18

UTE – DVTK Jegesmedvék 7:3

Mihály Jenő (UTE): Elkezdődött a rájátszás. A negyeddöntőben a Miskolc csapatát választottuk. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzését sikerült megnyernünk. A csapat szenvedéllyel játszott, az elképzeléseinket megvalósítva. Bízunk benne, hogy a második mérkőzésen sikerül eldönteni a további párharcot. 

 

Negyeddöntő: 1:0

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

U16 A

UTE – MAC Budapest 5:1

Szongoth Kristóf (UTE): Több hiányzóval álltunk ki a MAC ellen, de így is megérdemelten tudtunk győzni. Nagyon jó volt, ahogy beleálltunk a meccsbe, mindenki hozzátette, amit kellett. Szép gólokat lőttünk, többet koriztunk, tetszett a csapat.

Jelenlegi állás a bajnokságban:  2. hely

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

U14 A

MAC Budapest - UTE 1:8

Sommer Tamás (UTE): A hétvégén már a rájátszásra hangolódtunk a MAC A2 ellen. Komoly támadásokat alakítottunk ki az egész mérkőzésen, amiket nagy hatékonysággal ki is használtunk. Magabiztosan játszottuk végig a mérkőzést, minimális hibákkal.

Jelenlegi állás a bajnokságban:  3. hely

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

U14 B

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű – UTE 6:14

UTE – Egerszegi Titánok 3:2 

Zalavári Bence (UTE): A szombati meccsen a támadójátékunk nagyon tetszett, végre koncentráltunk a végén, és belőttük a helyzeteinket, szép gólokat szereztünk. Viszont a védekezésünk sajnos olyan volt, mintha még soha nem hallottunk volna róla, hogyan is kell ezt csinálni. A mérkőzés után megbeszéltük, hogy ezt másnapra mindenképpen kijavítjuk. A vasárnapi első harmad nagyon tetszett, jól játszottunk, a másodikban talán egy kicsit megijedtünk attól, hogy vezetünk a mumus csapat ellen,és elkezdtünk kapkodni, dobálni a korongot. A harmadik harmadra le tudtunk higgadni, nagyon jól küzdöttünk, de nem bírtuk végig az ellenfél nyomását, így a végére kiegyenlítettek. A büntetőpárbajban megint nagyon jól működött a góllövés, az összes rávezetést belőttük, ami mentális szempontból is egy nagyon jó dolog. Jó volt látni a végén, hogy milyen őszintén tudnak örülni a srácok egy ilyen sikernek.

Jelenlegi állás a bajnokságban:  3. hely

A mérkőzés jegyzőkönyve: ITT

 

U12 Sárga

Szombathelyi Pingvinek - UTE

Gáspár Soma (UTE): Vasárnap  vendégként léptünk pályára Zalaegerszegen a Szombathelyi Pingvinek ellen. A srácok már tapasztalták, hogy milyen játékerőt képvisel az ellenfél, így nagyjából tudtuk mire kell számítanunk. A mérkőzésen végig kihasználtuk a technikai fölényünket, de küzdésben mégis alul maradtunk. Meg kell tanulnunk szívvel játszani, hiszen anélkül a jövőben nem fogjuk tudni kihasználni a képzésbeli előnyünket

 

U8

SZUPER MINI torna – Óbuda


Keszthelyi Miklós (UTE): Vannak olyan klubok, akik szeretnek és tudnak is tornát rendezni. Ilyen a OHA, hiszen negyedszer mentünk hozzájuk idén. Szinte hazai pályaként kezelik már a gyerekek a csarnokot, ami meg is látszott a teljesítményükön. Bár a torna most nem volt erős, végig szép játékkal hozták a mérkőzéseket, és megérdemelten fogadták a végén az elismerő gratulációkat.

Erste Liga tabella

https://www.jegkorongszovetseg.hu/ersteliga/tabella

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41