Dátum: 2024 március 28. (csütörtök) | Gedeon, Johanna

Utánpótlás

VAGY NYERÜNK, VAGY TANULUNK

VAGY NYERÜNK, VAGY TANULUNK

Utánpótlás2020-12-16

A múlt heti forduló mérkőzésein érződött a közeledő év vége. Az edzők elmondása szerint sok hiba, gyenge teljesítmény jellemezte a lila-fehér jégkorong-utánpótlás nagy részét. Kivétel ez alól az U18-as és az U8-as csapat, esetükben a trénerek dinamikus, felszabadult játékról beszámolhattak.

A MEGYERI ÚTON MEGÁLLÍTHATATLANOK VOLTUNK

A MEGYERI ÚTON MEGÁLLÍTHATATLANOK VOLTUNK

Utánpótlás2020-12-09

Valamennyi hazai mérkőzésünk győzelemmel, idegenbeli összecsapásaink pedig vereséggel zárultak utánpótlásban a múlt héten. A tempó egyre nagyobb, és a tét is egyre komolyabb, de a csapatok edzői zömmel arról számolnak be, hogy a gyerekek jó úton járnak.

ERŐSÖDŐ KÖZÉPSZAKASZ

ERŐSÖDŐ KÖZÉPSZAKASZ

Utánpótlás2020-12-02

Majd minden korosztály bajnoki mérkőzést játszott a hétvégén. A középszakasz mérkőzései már egyre erősebbek, azonban sok esetben az eredmény nem mutatja milyen szoros mérkőzéseket játszottak a jégkorongos fiúk. Valamennyi utánpótlás csapat hazai mérkőzései élőben követhetők a YouTube/Utehoki Utánpótlás Jégkorong oldalán.

Két meccsen is jelesre vizsgázott a magyar csapat

Két meccsen is jelesre vizsgázott a magyar csapat

Utánpótlás2020-08-30

Véget ért a válogatott edzőtábor az U18-as korosztálynak.

Erste Liga tabella

Teljes tabella

Képek

2024.03.12. UTE - Gyergyó című gallériából ízelítő

Videók

1%

UTE az utánpótlásértAdószám: 18165159-1-41